XII UB - Körbeértünk az idén is

Októberben elkezdett csipogni a messengerem. Sorra jelentkeztek kedves futótársaim, hogy őket is vegyem be az UB csapatba. 

Értem én, örülök is neki, de nincs csapat, így nem tudom hova bevenni őket. :-)

Majd leesett, hogy a tavalyi CSK beugrásom után megmaradtam csapatkapitánynak és ha már bizalmat kaptam, dolgom van. 

Először a létszámot kellett feltölteni. Ez egy apró malőrtől eltekintve könnyen és gyorsan ment. 

Csakúgy a szakaszok felosztása és a mikro egységek szerveződése is. 

Miután meglett a csapatlétszám, október 12 ei programom volt a regisztrációs felület figyelése és az "enter" gomb nyomkodása. Függetlenül attól, mit ír ki a regisztrációs felület. A nevezési rendszer monoton egyhangúsággal szálldogált el, minduntalan kiírta, hogy nyugi, majd megjavítják és majd szólnak. Engem ez nem hat meg, informatika közelében dolgozom, így én csak nyomogattam az oldalbetöltést és az entert. 

Kitartásom eredménye lett, amikor megjelent a várva várt "elfogadtuk a nevezéseteket" kiírás!

Boldogság határtalan volt! 

Az indulás előtti héten lett ismét feladatom, póló lesz, vagy mégsem, Tájékoztató füzetet is kell szerezni, és a tavalyi szálláson szállást foglalni.

Tartottunk egy nagyon remek hangulatú taktikai megbeszélést is, ahol a régiek átismételték a tudnivalókat, az újakat pedig bevontuk ebbe a világba. 

Pénteken a Club Aligán találkozott a csapat egyik része, elfogyasztottuk a tészta party  "abszolútnemszétfőtt"  remekeit, sikerült egyik pólót méret miatt cserélni, megszereztük a Varga pincészet palack borát. 

A szálláson finom vacsorát ettünk - köszi Emi! -, átbeszéltük a másnapi teendőket, csapatszellemet kovácsoltuk. 

Szombaton 11.10 kor kezdődött a mi körünk, Tamás indult. 

Innentől három mikroegység tette a dolgát, főcsővezetőnk - köszi Petra! - figyelemmel kísérte a mozgásunkat. 

Én a hármas alegységben tettem a dolgom.

Ellenőriztük egészen közelről az örvényesi szabad-strandot. Rendben volt.

Dörgicsei váltópont hihetetlen hangulatos. Zenével biztatja a futókat. Futással a Dörgicse, Zánka szakaszon kezdtem. Úgy rémlett, végig lejt. Nem egészen, de majdnem. 

Kis eltévedés - akarom mondani terepbejárás - után meglátogattuk a Varga pincészetet. Ez is egy szinte kihagyhatatlan, hangulatos, remek hely, ahol vacsorázni is lehet.

Még volt kb 1 órányi időnk, hogy vízszintben legyünk a keszthelyi váltópont közelében. Elnyúltunk hát a töltésen, és hálózsákba bábozódva pihentünk a második etapunk előtt. 

Balatonfenyves - Fonyód volt a következő szakaszom. Déli part. Azon fohászkodtam, legalább egy kanyar legyen benne, amivel változatossá tehető a vízszintes szakasz - volt egy jobb kanyar!! 

Ez hajnali kettőkor kezdődött, tök sötét minden. Természetesen. De aznap éjjel nem voltam egyedül. Jópofának tűnt a kerékpáros, aki egy hatalmas hangszórót cipelt a hátán, amiből üvöltött a zene. De miután a szakaszomon végig a közelemben volt, amitől nem hallottam a saját zenémet, ráadásul kerülgetnem kellett, mégsem volt tömény öröm. 

Nagyot kacagtam, amikor felvillant az úton a 40 km / óra sebességre figyelmeztető tábla - persze, nem nekem szólt. 

Aztán megállított egy sofőr - talán a futójáért ment - hogy mi volt az előző váltópont neve? Na, ezt nem tudtam megmondani. Csak annyit, hogy nyíl egyenesen van, 3,5 km re visszafelé. És persze tudtam, hogy Pétert váltottam, terv szerint 02:04 kor, és az épület alagsorában van mosdó. De ez már nem érdekelte őt. 

A harmadik etapunk Zánkánál kezdődött. Luxus váltóponttal: hideg meleg víz, normál mosdó, még fogat is tudtam mosni. Élvezd az életet! 

Ezen a szakaszon is kaptam egy jobb kanyart! Boldogság van!

Siófokon a BSZM rajttól pár méterre vártuk Pétert. Visszajöttek a hat hete átélt élmények! Ráadásul milyen jó szervező az élet: itt is összefutottam a BSZM párommal, Nikivel!! Nagy ölelkezés volt. 

Majd mentünk a célba, a húgomat várni. 

Körbeértünk az idén is. :-) 

Fantasztikus volt út közben többször megölelni Gyuri barátomat. 

Láttunk egyéni teljesítőket, akik mind hősök, emberfeletti teljesítménnyel, akár beértek, akár nem. 

Ps.: az autóm jobb első ablakát valamikor Pécsely környékén leengedtük. Majd ez az állapot úgy megtetszett neki, hogy többé nem sikerült felhúzni. Így onnantól kezdve nyitott ablakkal haladtunk és megálláskor, váltáskor egyikünk mindig vigyázott az autóra. Nem volt nagy élmény így az M1 esen sem hazajönni. 

Különösen azért izgultam, mert utcán parkolok.

De: Attila még aznap megoldotta a szitut.