hol lesz a futóverseny?

Holnap futóverseny. Mondhatni a legnagyobb, amin részt vettem eddig. 

Bár szeptember van, mindig dög meleg volt, az idősebb kartársnők megcsillogtatják virtuozitásukat. 

Tavaly is nagyon kitettek magukért. 

Mondjuk, ez talán jobb, mint a szakadó eső és a jeges szél! 

Reggel viszont még hűvös van, kell valami hosszú is. 

Én leszek a kezdő ember. Ilyen még nem volt, Andrássyn még nem futottam. 

Reggel határozottan és kegyetlenül csörög a telefonom. Teszi a dolgát, én kértem meg rá. 

Elkezdődik a 'még öt percet kérek' játék. Aztán megemberelem magam, kikúszok a konyháig. 

Követező kérdés: enni vagy nem enni. És ha igen, akkor mit? De pláne mennyit? 

Tegnap alaposan betankoltam darás tésztából! Házi baracklekvárral. Nem volt mennyiségi korlát, mindent ráfogtam a mai 6 kilométerre. 

Az ilyenkor szokásos melléktevékenységek is beindultak. Meglocsoltam a virágokat, elmosogattam, már szinte a vasalót is elővettem, mire elkezdtem szidni magam: hiszen FUTni indulsz!! 

Magamra kapkodtam a tegnap kikészített ruhát, közben ettem két falat kenyeret. Tudván, hogy a BKV ellenőröket különösen vonzzák a gyanútlanul versenyre utazó futók, hát a bérletemet duplán ellenőriztem. 

És a legjobb: a váltóbot! Nagy hiányt pótol, aki ezt kitalálta. De tényleg. A váltó rajtszámot felfűztem, derekamra kötöttem és volt két szabad kezem. Most meg: nem fér sehova sem, csak marokban. Később lestem a technikákat: volt,a ki gumit fűzött rá és hátára kötötte, volt, aki derékba akasztotta valahogyan. Voltak, akik ragtapasszal megerősítették, hogy az izzadt markukból meg ne lógjon idő előtt! A legtöbben kézben vittük. Nagyon aggódtam, egyik kanyarban el ne hagyjon, vagy én őt. Mert CSAK azon volt a chip. 

Aztán váltás után meg azon aggódtam, hogy hova is tettem? Annyira hozzám nőtt. Se vele, se nélküle állapot. :-) 

A villamoson megkértem egy utastársat, a hátamra hegessze már fel a 'váltó' feliratot. Persze, megcsinálhattam volna otthon is, de nem fogtam fel, hogy két rajtszámot kaptam. Egyet előre, egyet hátra. Utolsó másodpercben kattant be, hogy már egyet magamra akasztottam, mit keres a cipős szekrényen a rajtszám??? 

Az ilyen nagy tömeget megmozgató rendezvénynél mindig különösen fontos a WC. A helyszínen lehetetlen elég toytoyt kitenni. Így aztán gondoltam egy nagyot és a Deák téren elballagtam a McDonaldsba, hogy az utolsó nem kívánatos pakkomat ott rakjam le. . Nem csak nekem jutott ez eszembe, mert egy futó : Good luck" felkiáltással köszöntött a mosdóban. :-)  

A metró lejáratnál megszólított az ellenőr: ' Hol lesz futóverseny?' Már nyelvem hegyén volt a kérdés, honnan tudja, hova megyek, mikor végigpásztáztam magam: futócipő, nadrág, a verseny hivatalos pólója, elöl-hátul rajtszám és kezemben a váltóbot. Mégsem kellett túl éles logika kitalálni, mire készülök.

A kisföldalatti 6 percenként járt. Már azt sem értetem, hogyan férünk fel a Deák téren, de még jöttek és jöttek és senki nem maradt a peronon.

Viszont a Hősök tere! Hát az maga a csoda. Meg az Olof sétány! Embertömeg hömpölyög mindenfelé. Vidám, futócipős tömeg. Csicsognak, vidámkodnak, mosolyognak, látszik rajtuk, hogy jól vannak. 

Annyira nagyszerű érzés ott lenni! Mintha egy piskótában lennél egy lisztmorzsa. 

Ennyi embert terelni - fantasztikusan csinálták. 

A speaker: imádom. Péter Attila. Minden szakmát lehet jól és nem jól csinálni. Ő kiemelkedően jól csinálja! Ha meghallom a hangját, már tuti jó lesz a verseny! Volt mellette egy hölgy is, aki angolul tájékoztatta a 72 ország bő 2.500 futóját! 

Beálltunk a rajtzónákba, aztán hallgatóztam, kicsit előrébb indultunk, megálltunk, hömpölyögtünk. Majdnem lecsúsztam a rajtról. :-) 

Jó szakaszba álltam bele, hasonló tempóval futottunk, vitt a tömeg. Egy aprócska baj volt csupán: az alagút előtt volt a váltópont, ott már nem én futottam.
Sebaj, legközelebb azt a szakaszt vállalom be. 

A bajnok

Pintér Béla neve nagyon magas mércét sejtet.

És ha ez nem lenne elég, hát jegyet is csak úgy kapsz az előadásra, ha ismered a Katona színház pénztárosát, vagy megvesztegeted a takarító nénit, vagy pártolótagságit váltasz.
Persze, akkor is csak fél év múlvára. ...

Illetve van még egy mód: kívánod, hogy eljuss az előadásra és figyelmesen lesed az interneten az előadásra megvásárolható jegyeket.

Nos, nekem az utóbbi jött be. :-) Hatalmas mákom volt, ismét bebizonyosodott: kívánni tudni kell!

Többen voltak, akik végi állták a 75 percet. Na, nem a tetszésüket akarták kifejezni ezzel, hanem nem volt hely és bár a lépcső a Katonában ülhető, akkor az előadás nem látható.

Eleinte egy  fura: énekeltek. Puccini :-)

A színpad jobb oldalán megbújik egy zongora, ami a századelő moziját idézi bennem. Amikor még nem volt hangosfilm, hanem ott, a helyszínen adták a zenei aláfestést.

nagyszerű a darab. nagyszerűek a színészek. mind, egytől egyig.

Ha a fele igaz a történetnek - TUDOM, nem az, hiszen minden pillanata csak a képzelet szüleménye - már nagy gáz (lenne). 

nyaralni tudni, kell, avagy élvezem bármi áron!

A manapság annyira divatos és ránk zúduló ajánlatok közül választottam egyet. 

Két éjszaka, félpanzió, két felnőtt és egy pótágy, Keszthelyről induló sétahajókázással. A kertben medence, játszótér, vízparti. Gondoltam, jó lesz. 

Fél háromkor még nem vehettük át a szobát, mert előttünk nagy csapat csekkolt ki - értem, de ez előre látható volt, szerintem...

Így hát csomagtartóból öltöztünk át és mentünk a Balcsiba, hiszen ezért jöttünk. 

Később a recepciós megkérdezte, jó lesz e nekünk a 118 as szoba? Mivel semmit nem tudok róla, így nem tudom megmondani. 

Egy kétágyas szobát kaptunk, pedig pótágyasat fizettem. Pindurka szoba, két összetolt ággyal, pakolni nincs hely, a szokásos figura. Elfértünk, de ha az eredeti terv szerint hárman megyünk, akkor már nem. Hiába kértem a recepción, nem cserélték ki. Mert telt házuk van. Mondta ezt úgy, hogy a parkolóban 4 autó állt, az enyémmel együtt. 

Másnap kiderült, a reggelihez 4 asztalt terítettek meg, 16 főnek. 

A szoba közvetlenül a bejárat felett van. A bejárattal szemben van a kinti pihenő, székekkel, asztalokkal, és a kijelölt dohányzó hely is. Mindkét éjjel hajnali háromig öblös férfihangok beszélgettek, dohányoztak és ittak. Nappal nem lett volna hangos, de a éjszaka csendjében, közvetlenül az ablak alatt az volt. Majd fél 6 kor jött a szálloda személyzet, és eltakarította a göngyöleget, felsöpörte a székek környékét, mindezt dohányozva, hiszen dohányzásra kijelölt hely. 

Pozitívum is van: miután nem üzemelt a kinti medence, felajánlották, hogy a Marcali strandra kapunk belépőt. Az tényleg kultúrált, igényes strand. 

Cserébe viszont a Keszthelyi hajókázás elmaradt. Oda az indulás napjára nem tudnak kiállítani hajó kupont. ... - miért is nem lehet azt a dátumot ráírni a papírra? 

A kicsekkolásnál is negyed órát vártam, hogy fizethessek, mert a tulaj azokkal cseverészett, akik mindkét éjszaka az ablak alatt beszélgettek. Hiszen ők a fizető vendégek. 

Beszélgettem a 60 év körüli tulajjal / üzemeltetővel. 30 évvel ezelőtt heti rendszerességgel állt meg a parkolójukban 3 busz, tele német turistákkal. Akkor nem volt gond a bevétellel. Manapság június közepétől augusztus végéig, vagyis az iskola időszakban van csak vendég. Csodálom, hogy akkor van. 

A szálloda lepusztult, sok éve egy huncut garast nem fordítottak rá. A szobák, lépcsőház piszkos. A személyzet képzetlen, bár nem rossz indulatú. Az ajánlatban szereplő fotók sok éve készülhettek. 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a reggeli jó. Vacsorára kétféle ételből lehet választani, ami szintén ízletes. 

UltraBalaton XI

Péntek este 8 óra. A siófoki szállás ebédlőjében egymást méregeti 13 ember. Alig ismerik egymást, és a következő 32 órát együtt fogják tölteni.

Hogy kerültünk ide?

Jó a kérdés.

Tél volt, hideg, amikor jött az ötlet, hogy miért ne futnánk körbe a Balaton? Ha már rendeznek egy versenyt, ott a helyünk.

Szerveződött a csapat. Jelentkeztek a futók, akik szerettek volna részt venni. Engem is bevettek a csapatba. Mindig kell egy leglassabb J. Így lettünk tízen, mint a négerek és egy kerékpáros segítő. Szóval egy focicsapat.

Készült a terv, ki, mikor, mekkora távot, milyen tempóval fut. Edzettünk.

Tavaszodott, tartottunk egy taktikai megbeszélést. Hogy ez az izgulást fokozta, vagy enyhítette, azt nem tudom. J Sofőrök képében új szereplők jöttek képbe, akik támogatják a futókat. Tudni kell, hogy bár futóverseny, a taktika legalább akkora része a versenynek, mint a futás. A taktikánk az volt, hogy három mikro egységgé válunk szét, teljesítjük az egymás utáni szakaszainkat, majd pihenünk, élvezzük a Balatont, a napfényt és a versenyhangulatát, amíg újra nem válunk főszereplővé. Ezzel azt vállaltuk, hogy a nagy Csapat nem együtt mozgott. A mikroegységek közötti kommunikációt VIBER csoporttal igyekeztünk megoldani, illetve volt egy főcsővezetőnk, aki arra figyelt, hogy a váltópontot az aktuális főszereplő a megfelelő időben ott legyen.

Aztán jöttek a fekete levesek, sérülések miatt a lelkes futókból hárman nem tudták vállalni a versenyt. Újratervezés: pót tagok toborzása, szakaszok átcsoportosítása.

Aztán a célegyenesbe fordulás. Rajtcsomag átvétel, pólók feliratozása, szállásfoglalás a rajt közelében, mert 6:40 es rajtidőpontot kaptunk. Logisztika: ki kivel tud utazni a szállásra.

A tésztapartyra néhányan elmentünk, jó látni, mi lesz a rajt helyszíne, és jó volt hangolódni.

Hát ezek az előzmények, dióhéjban.

És itt ülünk a siófoki szállás ebédlőben, izgulva, célegyenesbe fordulva. Nagyon röviden átismételtük a tudnivalókat, majd annyival zártuk a meetinget, hogy akiknek reggel dolguk van a rajtnál, azok közül az utolsó 6.00 kor, kívülről zárja a szállás kapuját.

A rajtzónába a 9 futóból hatan álltunk fel. 

Elindítottuk első futónkat és kezdődött a buli. A papírra vetett szakaszok, távok, tempók kezdtek megelevenedni.

A mi csapatunk tagja kezdte a futást, aztán azonnal pihenő időt kaptunk. Füreden, a kedvenc helyemen reggeliztünk és kávéztunk. Közben pedig kilátás a futókra. Sokáig élvezkedtünk, hangolódtunk, beszélgettünk.

A következő – igazándiból első - színpadra állásunk Vászolytól Salföldig tartott, a déli nap kíséretében. Csodálatos vidék, az összes dimbjével és dombjával együtt. Számomra szívet melengető élmény, hogy egyéniben induló futók között lavírozhatok. Salföldön a váltópontnál egy 79 éves bácsi oly könnyedén, frissen úgy robbant be, hogy azt mindenki megirigyelheti. Meg is könnyeztem a váltását.

Pihenésnek a Varga pincészetet céloztuk meg, és nem döntöttünk rosszul. Két fiatalember fantasztikus kávé költeményeket kreált nekünk. Aztán némi grill sajtot pusztítottunk, zöldséggel. Ha senki nem árulja el, akkor halkan azt is megsúgom, hogy fröccsöztünk. Majd engedve néhány rétes könyörgésnek, magunkkal vittük őket egy darabon.

Gyenesdiásdon hirdetik a Balaton egyik legjobb strandját, megnéztük. Lehet, hogy valóban az, de most felújítás alatt áll. Tulajdonképpen zárva volt, de nem kellett nagy erőfeszítés ahhoz, hogy bejussunk. Hát megtettük. Nem akartunk kárt tenni a friss füvesítésben, föld felett lebegve jutottunk el a partig. Gyurink felfrissült a tóban, majd hősiesen leküzdöttük a réteseket is. Közben pedig a feltámadt széllel dacolva fogtuk a cuccainkat, a pokrócot és menekültünk az apró homokszemcsék támadása elől.

Második etapunk Balatonberénytől Balatonboglárig tartott. Átéltük a világosban indulsz, és fejlámpás sötétben érkezel érzést.

A második felvonásunk után Gyuri sütött lekváros palacsintákat, Maris még hajat is tudott szárítani az egyik büfé előterében, mert kapott konnektor használati jogot. A cipőm is találkozott egy testvérkéjével, aki egy fiatalember lábaira vigyázott. Picit beszélgettek – remélem, nem panaszkodott rám – aztán mindenki vitte a gazdáját a maga útjára.

23 óra körül járt az idő, és még volt pár méter hátra a versenyből (50 kili). Itt azért már lankadt a lelkesedés. Az addigi sziporkázások csendesedtek. A szél is feltámadt, és elkezdte fitogtatni erejét. Jöttek a hírek, hogy vihar, meg eső. Nem hittem neki. De az autó mellé egy pokrócra már nem akaródzott kifeküdnöm. Pedig a vízszint engem nagyon pihentet. Ezt a pihenő időnket csecsemő pózban az autóban töltöttük.

Az eső csendes, de kitartó kopogása mellett. Nem engedtük be.

Harmadik etap: megérkezett az orkán erejű szél. Konkrétan toy toyokat, frissítős asztalokat, váltópont jelző kapukat borított fel. A derékig érő szélben és zuhogó esőben, vakon (mert a szemügém már elázott, nélküle meg semmit nem látok – ez a se vele, se nélküle állapot) próbáltam faragni a centiket. Közben pedig fohászkodtam, hogy az égiek haraga csituljon, engedjék, hogy leküzdjem ezt az alig 8 kilis távot.

Nincs az a hosszú, aminek ne lenne egyszer vége, Gyuri megkapta a váltóchippet és már száguldott is a cél felé. Mondjuk, végig arra mentünk, csak tudtunk egy hosszabb utat. J

A célba érés nem úgy sikerült, ahogy reméltem / képzeltem, aminek az időjárás a legnagyobb oka. A zuhogó esőben kevés csapattársunknak volt kedve a szabadban várni a chipes embert, inkább a központi sátorból szurkoltak.

Hát beértünk. Hirtelen fel sem fogtam, hogy vége. Nincs több etap, nincs több váltás, nem kell az ólom lábaimat ismét mozgásra buzdítani. Nyakamban a befutó éremmel elsírtam magam. Sikerült, másodszor is.

Remek munkát végeztünk. Minden csapattag, egytől egyig. A tervezetthez képest 15 perccel előbb értünk célba. Mindenki ott volt a kellő időben a kellő helyen. Főcsővezetőnk végig követte a futásokat, átvezette a szükséges változásokat, értesített mindenkit arról, amiről kellett. A sofőrök rutinosan és kitartóan mozgatták az autókat. SOS emberünk megjelent egy-egy váltóponton, biztatott, és megjelenésével támaszt adott.

Jó mulatság, férfimunka volt.