2026. június 19., péntek

Via degli Dei – az istenek útja

 

Via degli Dei – az istenek útja

A Via degli Dei – vagy olaszosan Cammino degli Dei – nagyjából 130 km hosszú gyalogút Bologna és Firenze között, az Appenninek gerincén. Történelem, természet, izzadság és néha egy kis „miért is csinálom ezt?” érzés tökéletes elegye. Etruszk és római útszakaszokon, erdőkön, hegygerinceken és apró falvakon át vezet – és közben az ember néha úgy érzi, hogy ő maga is része lett a történelemnek. Vagy legalábbis a porának.

Egy kis történelem – röviden, hogy maradjon hely a kalandnak

Már az etruszkok is használták ezt a hegyi átjárót Bologna és Firenze között. Aztán Kr. e. 187 körül a rómaiak megépítették a Flaminia Militare nevű hadiutat, amely összekötötte az északi és közép-itáliai területeket. A birodalom bukása után az út szépen lassan benőtte a természet, és évszázadokra feledésbe merült. A 70-es években aztán lelkes helyiek és túrázók újra felfedezték a római köveket, a 90-es évektől pedig kialakították a modern útvonalat. Ma is több helyen láthatók a kétezer éves kőburkolat darabjai – és igen, ott lépkedtem én is.

Hogyan találtam rá? Fogalmam sincs.

Őszintén: nem emlékszem, hogyan bukkantam rá erre az útra. Olaszországot szeretem, Firenzében és Bolognában is jártam már, szóval valószínűleg az algoritmusok úgy döntöttek, hogy „erre van szükségem”. És igazuk volt.

Az előző hosszabb túráim alapján tudtam: szállást 6 hónappal előre érdemes foglalni. Lehet később is, de nem szeretném az Univerzum jóságát ilyen apróságokra pazarolni. Így aztán január–február környékén már szerveztük az utat.

Az utat meghirdettem, végül hárman mentünk. A szervezés viszont… hát, mondjuk úgy, hogy nem volt teljesen zökkenőmentes. Én általában mindent kézben tartok, de most az egyik túratárs is szervező üzemmódba kapcsolt, és mire észbe kaptam, a szállások felét már ő intézte. Nem jobb, nem rosszabb – más. És a „más” néha kihívás, néha tanulság, néha pedig csak egy mély levegő.

Öt nap gyalog – és egy kis Gladiátor-hangulat

Öt napot gyalogoltam, és az út nagy része olyan látványos volt, hogy alig akadt benne unalmas „átkötő” szakasz. Június elején persze már rendesen meleg volt, de az erdők árnyéka sokszor úgy jött jól, mint egy váratlan ajándék.

Egy búzamezőnél pedig teljes erővel rám tört a Gladiátor-film vége. Tudod, amikor Maximus a búzamezőben sétál… Na, az a jelenet ugyan a Val d’Orciában készült, kb. 200 km-rel arrébb, de a hangulat itt is betalált. És igen, van olyan túraútvonal, ami tényleg érinti azt a vidéket: a Via Francigena. Ezt csak úgy félhangosan elraktározom magamnak.

San Pieróból már az eredeti terv is elég kacskaringós volt, de amikor kiderült, hogy a vonat nem jár, a bonyolultság új szintre lépett. Újra kellett tervezni mindkét nap útvonalát, ami sajnos félreértésekhez is vezetett. Ez volt az utolsó séta nap, Firenze pedig a napi és a teljes túra végcélja. Aznap is egyedül indultam el a saját tempómban, a saját utamon. Fiesole városkából a kilátás Firenzére olyan volt, amit az ember nem a telefonjába, hanem a belső polcára tesz el.

Firenzében pedig egyszerűen el kell veszni.

Másnap reggel a vasúti pályaudvaron kezdtem, hogy megvegyem a jegyet a 15:20-as vonatra, amivel visszajutok Bolognába. Fura érzés volt: idefelé 5 és fél nap gyaloglás, visszafelé meg 36 perc gyorsvonat. Az idő és a tér néha tényleg csak ajánlás.

Délelőtt kerestem egy idegenforgalmi irodát, vettem hivatalos hűtőmágnest az útról, bóklásztam az utcákon, ebédeltem… de az idő valahogy nem akart haladni. Úgy döntöttem, inkább átmegyek Bolognába, és ott töltök több időt. És itt jött a nap ajándéka: sikerült becserélnem a jegyemet, így három óra várakozás helyett húsz percen belül indulhattam is.

Mondd, hogy nem vagyok lucky lady. 😊

Szállások – a madárcsicsergéstől a szúnyogtársaságig

A szállásaink egytől egyig remekek voltak, mindegyik másért:

  • Az első rögtön magasra tette a lécet: három szoba, klassz reggeli, villamosok helyett madarak csiripeltek. Hozzá lehet szokni. Ja, és munkások dörmögtek az ablak alatt – mély férfihangú olasz gyorstalpaló. Extra szolgáltatás.
  • Egy keresztútnál lévő szállásnál a tulajdonos a hűtőt pakolta tele sörrel és üdítővel, a polcon pedig gyorskaják
  • A Futa-hágónál távolabb találtunk szállást, oda eljöttek értünk. Reggeli mellé mini üveg lekvárt is kaptunk ajándékba. A lekvár mérete fordítottan arányos volt a kedvességgel.
  • San Piero: kemping, telepített lakókocsi, két éjszaka. 
  • A firenzei szállás két szobás volt, belvárosi, hangulatos… és szúnyogok hada lakott benne.
  • Bologna egy belvárosi hostel, minden volt, ami kell.

Más, mint a Fisherman’s Trail

Nagyon más volt ez az út, mint a Fisherman’s Trail. Itt nincs tenger, több a napi szintemelkedés, és az erdők árnyéka sokkal pihentetőbb. Gyalogosból kevesebbel találkoztunk, kerékpárosból annál többel.

Az út elején még kierőszakoltam egy induló csoportképet, de a végére hárman három irányból, három különböző időpontban értünk be. Esélytelen volt közös fotót készíteni. Talán majd legközelebb.