2025. július 30., szerda

Hamis színfalak mögött?

Kőműves Kelemen rockopera

Szeretem, ez van. Talán azért, mert a fiatalságomat idézi. Talán azért, mert emlékeztet arra, hogy mivé vált a világunk. Mit várnak el tőlünk és mit várunk el magunktól. 

Ez a kettő ritkán egyezik meg.

Lényeg, leporolták a darabot és megnéztem.

Ütős lett.

Elvarázsol a 13 férfi egyszerre dobbanása. Még akkor is ha nem mindig sikerül egyszerre. Talán ez az emberi tökéletlenség teszi igazán élővé a darabot. 



A színpadról süt  tesztoszteron. És ezt van képük úgy fokozni, hogy a kőművesek a fehér inget széttépik, és kivillan a felsőtestük. Ez a jelenet mágnesként vonzotta a tekinteteket. A fehér ingek széttépése és a felsőtestek villantása persze hatásvadász, de talán ez is része annak, amit a darab kérdez: mit kell ma feláldozni, hogy valami megmozduljon? A látványos gesztusok a figyelemért folytatott harc részei – és lehet, hogy pont ez az, amitől a darab nemcsak színház, hanem társadalmi tükör is.

Van lehetőség a darabot megnézni és önálló véleményt formálni, így elsősorban nem a darabról szeretnék írni.

        _ _ _ _ _ 

A Facebookon írtam egy sort, mely szerint meglepetés vendégnézők is jelen voltak az előadáson.

És láss csodát: Másnapra maga Alföldi Robi írt nekem messengeren. Nem is akármit.



El voltam ájulva! Ilyen megtiszteltetés ért engem, a kishangyát! Robi nagyon udvarias és figyelmes volt. Megkérdezte, mit vacsoráztam? Hová való vagyok? Egyedülálló vagy gyerekes?

Majd rátért a lényegre :





 

Ugye, milyen irigylésre méltó a helyzetem? Már ott tartottunk, hogy a hétvégén elvisz az Ördögkatlanba, a saját sofőrjét küldi értem. Most már sápadsz ezerrel, ugye?  

Az Alföldi Róbert tagsági kártya egy különleges, személyre szabott kártya, amely exkluzív hozzáférést biztosít Alföldi Róberttel való találkozásokhoz és időpont-egyeztetéshez. A kártya elején a teljes neved és az egyedi tagsági PIN-kódod található, míg a hátoldalán Alföldi Róbert és menedzsment csapatának hivatalos "SIGNEDUp" aláírása található. 

A kártya lehetőséget ad arra is, hogy csatlakozz Alföldi Róbert turnécsapatához, így a közeli turnéeseményeken is részt vehetsz, a menedzsment által fedezett összes költséggel. Ezenkívül nem kell külön jegyet vásárolnod Alföldi Róbert koncertjeihez, egyszerűen csak mutasd be a kártyádat a bejáratnál, és máris az első sorban foglalhatsz helyet, valamint VIP-szintű tisztelettel bánnak veled. 

Kérlek, jelezd, ha szeretnéd megrendelni a tagsági kártyádat.


Csak annyit kell tennem, hogy felveszem a kapcsolatot a családi kártyakezelő csapatával és kiváltom a kártyát. Ennyi.

És mi kell a kártya kiváltásához?

El kell küldenem néhány személyes adatom. A tagsági azonosító ára pedig 345,000 HUF. A számlát is megírták, ahová várják az összeget.

Szóval: figyelj oda, ha ismeretlennel kommunikálsz. A Mesterséges Intelligencia napról napra okosodik, és nyomon követi, mivel lehet befolyásolni. Ne adj ki semmi adatodat, de pláne egy huncut garast se utalj soha senki ismeretlennek!! A személyes adatok bekérése és az azonnali utalás sürgetése klasszikus jele lehet egy jól megkomponált pénzügyi csalásnak. Az irreálisan magas díj (345,000 HUF) nem tűnik arányosnak egy egyszerű tagsági azonosító kiváltásához. Ha nincs hivatalos, átlátható weboldal, kapcsolattartási lehetőség, vagy hiteles referenciák, az szintén vörös zászló.

 

Szalmabála

 Balatonalmádi az egyik kedvenc városom. Legalábbis ezt mondom, miközben halkan megjegyzem magamnak: “vajon tényleg van egy kedvencem?” Mert minden városban van valami szerethető, valami apró csoda, ami miatt újra visszamennék. Almádi viszont minimum 30 éva visszahív. Akkor mégis a kedvenceim közé tartozik. :-)

A város egyik helyi szuperképessége a vasúti alagút. Nem, nem a vonatok miatt. Mindig van valami fotó-, vagy festmény kiállítás és mindig van ott utcazenész is. Ezektől végtelenül vidám, kedves és színes lesz ez a pár méter, és akinek nem mosolyodik el a szája, annak tuti látás és halláskárosodása van.

Arról hosszasan beszélgethetnénk, egy forró nyári hét utolsó munkanapján, pénteken miért jó ötlet vonattal Almádiba utazni. Mindketten tudjuk: nagyon gyorsan érnék a felsorolás végére. A MÁV egy külön világ. Gyakran időutazás. Visszarepít oda, amikor az autó még luxuscikk volt és az emberek beszélgettek. 

Mire mindenki megtalálja a neki sorsolt helyet, már félúton vagytok. De össze is ismerkedtetek, így mély beszélgetés kezdődik a töltött káposzta elkészítéséről, vagy a barack lekvár fortélyairól, a legjobb szaloncukor beszerzési helyről, vagy a legújabb akciós kuponokról.  Attól függ, melyik évszakban utazol. 

Szóval megérkeztem Almádiba, töltődtem egyet az alagúton átsétálva, majd irány a Szalmabála színpad. A  szalmabálákból épített mini amfiteátrum zsenialitása egyszerűségében rejlik: mező, gúlák, néhány szék, és máris van színház – a természet legjobb díszleteivel. A többi infrastruktúrát pedig a szomszédos sportpálya adja.  Ez aztán a win-win szitu, de tényleg.



A lakóautó és a kerekes kút között nagy a hasonlóság. A kerekes kutat oda tolod, ahol vízre van szükséged, a lakóautóban pedig ott ébredsz, ahol dolgod van. 

Most is pont így történt, Reggelire kaptam egy meglepetés kávét, és elindultam. Gyalog. 

Mert ha az ember lánya a Balatonfelvidéken van, a séta nem csak közlekedés: az maga az élmény. A lankákon átszűrődő fény, a víz tükre, a vitorlások elegáns lebegése – ez nem “csak útvonal”, hanem egy szelíd utazás a “kedvenc városom” érzésbe. Füred persze megint egy újabb favorit, hiszen ide is ezer emlék köt. Pont mint Almádi, csak más stílusban. - Csak annyit mondok UB. 





Herend

Jó ötletnek tűnt a környékre utazni, ott körbenézni, majd túrázni. És bár a hétvégére esőt jósoltak, sőt: felhőszakadást, vasárnap reggel elindultam.  Az úti cél adott volt, és mivel tömegközlekedéssel és autóval is hasonló idő alatt érhető el, az autóra szavaztam. Rég mozdult már ki, és valljuk be, a kényelem is csábított.


A Porcelánium előtt egy hatalmas parkoló fogadott, könnyedén találtam helyet. Pont 10 órakor nyitottak. A lehetőségek között egy kis útbaigazítás után a kombinált jegyet választottam, hogy minél több mindent láthassak.


Először a múzeumban kezdtem. Majd egy gyors kávészünet után csatlakoztam a tárlatvezetéshez. Meglepően sokan voltunk, ami egyrészt örömteli, másrészt kissé zsúfolt. 


A 8 perces 3 D s videó profi volt, de nem jöttem rá, a légiességen kívül mit szeretne átadni nekem. 


A tárlatvezetés során bepillanthattunk a porcelánkészítés titkaiba. Ahogy a szél fellebbenti a fátylat, úgy sejlett fel előttünk a mesterség apró részlete, bár 40 perc kevés idő 200 év történetét átadni. Mégis volt benne valami varázs – egyfajta tisztelet a kézművesség, a tradíció és az időtálló szépség iránt. Külön izgalmas volt az ottani munkatársakkal váltani pár mondatot. 


Mire a látnivalók végére értem, elkezdődött az égi program, pontosan, ahogy előre beharangozták. Az eső először csak udvariasan csepegett, majd felbátorodva, keserűen és végeláthatatlanul.


Esett, szakadt, ömlött, zuhogott. Mintha az ég úgy döntött volna, hogy Herendet lemossa a föld színéről.


Felmerült bennem a kérdés: mit tegyek? Átsétálhatok Városlődre, vagy egyszerűen elgurulhatok autóval. De hát sétálni jöttem… szóval sétáltam. Hősiesen. Vagy inkább makacsul.


Nem is volt addig gond, ameddig aszfalton jártam. Csupán a terep túracipőmtől kértem lépésenként bocsánatot, hogy a talajon koptatom. 

Majd a terepre érve kezdődött a korcsolyázás. Az ottani agyagos talaj tükörsima 'jéggé' vált. Ott meg azért kértem a cipőm sűrű bocsánatát, hogy csurom sár lett. 



Próbáltam a szinteket kiszedni az eredeti utitervemből. Boldogan tapasztaltam, hogy a Bakony ezen részén időnként nincs térerő. Meg is jegyeztem, kikapcsólódásra tökéletes a hely. És gyönyörű.  De az újratervezést nem könnyítette meg.


Az utolsó, abszolut nem ingergazdag kb 4 km hosszú aszfalt szakaszon csak néhány autó ment el mellettem. Majd az egyik visszatolatott. Egy idős, nyugdíjas házaspár ajánlotta fel, hogy elvisz a faluba. Ha nem velem történik, el sem hiszem.  


A faluban betértem a helyi kocsmába. Legalábbis ez volt a terv – csak épp zárva volt. 


Így tovább ballagtam, és egyszer csak a Menő Manó Büfé előtt álltam. Nem lehetett nem bemenni. Már a neve is egy kalandot ígért!

A helyi arcok úgy néztek rám, mintha legalábbis egy idegen bolygóról jöttem volna – hatalmas narancs sárga esőkabátban, túracipőben,  sarasan. Mit bántam én! Volt étel, volt meleg, és nem utolsósorban – volt társaság.

Leültem, rendeltem, és hamarosan a beszélgetés is beindult. Az eső kopogott, mi meg beszélgettünk. 


Gyáva népnek nincs hazája,  de okos enged.


Ez a kettő vitatkozott bennem hétfő reggel. 

Az eső elállt, de a szállásom kertjében is hatalmas sár volt. Nem akartam kockáztatni, így kerestem egy buszt és azzal mentem Herendre az autómig. 


A buszmegálló a falu közepén van. Így derült ki számomra, hogy Városlőd valaha nagyon  gazdag történelmi múlttal bíró, számos nevezetességnek otthont adó település. 

A zarándokszálláson azért nem kaptam szállást, mert diákokat táboroztatnak. 

A német ajkú iskolában is tábort tartottak.