2026. május 30., szombat

Kinizsi 100 első harmada

 

A 100 km körüli – vagy épp jócskán felette lévő – túrák számomra mindig egyfajta áhítattal keveredő döbbenetet váltanak ki. Ezek már nem „kirándulások”, hanem az emberi teljesítőképesség határainak udvarias, de határozott megkocogtatása. Ide általában a rutinosak mennek el. Én pedig… hát, én sajnos nem vagyok elég gyors, így messziről csodálom őket.

A teljesítménytúrák között vannak a felkapott sztárok, ahol a nevezés gyorsabban telik be, mint a Black Friday akciók. És vannak a csendes, szerény kis gyöngyszemek, amelyek csak úgy meghúzódnak a teljesítménynaptárban, és mindig akad rájuk hely.

A Kinizsi Százas a nagy öreg. Magyarország első, és máig az egyik legnépszerűbb 100 km-es túrája. 1981-ben indult először Csillaghegyről, 191 indulóval (83 teljesítővel). A csehszlovák Nagyszombati Százas ihlette, és 2026-ban már a 46. alkalommal rendezik meg. A teljesítési arány 60–70% körül mozog — vagyis ez nem egy vasárnapi séta a Margitszigeten.

Kisebb rábeszélésre úgy döntöttem, hogy idén elindulok és a táv az első harmadát teszem meg. Nevezés nélkül, mert nem akartam elvenni senki helyét, hiszen nem terveztem végigmenni.

6:50-kor a HÉV-en már tömörültek a túrázók. Nagyszerű érzés volt egy csapat része lenni: ismerősök beszélgettek, nevetgéltek, mások csendben készülődtek. Azt hittem, ide csak a vén rókák jönnek, kiforrott felszereléssel. Hát… nem egészen.

Láttam 30–40 literes, megpakolt zsákokat, mintha valaki egy hétre költözne ki a Pilisbe. És láttam egy túratársat, aki:

  • hátán egy 25 literes zsák,
  • oldalán egy 15 literes futózsák,
  • kezében pedig egy teszkós szatyor tele kajával. Először azt hittem, valaki másnak viszi. De nem. Ő így jött. Talán neki is ez volt az első, mint nekem és nem bízta a véletlenre.

A másik véglet: egy 5 literes kis zsák. Őszintén: hova tette a vizet? Mert abból nem volt bőven a túrán.

A cipők is vegyes képet mutattak:

  • sokan terepfutó cipőben (egy bizonyos márka látványos fölénnyel),
  • sokan túracipőben,
  • és meglepően sokan bakancsban, sőt magashegyi bakancsban.
  • A ruházat pedig a „télapó és a strandoló találkozik” kategória volt:
    • hosszú nadrág, hosszú ujjú, kesztyű vs.
    • rövidnadrág és ujjatlan top. (A pasiknál ez mi? „Ujjatlan póló”? „Trikó”?)

A rajtszám átvételénél hosszú sor kígyózott, remélhetőleg gyorsan haladt. Aztán jöttek az időzónák, a fotózkodás


(ezt nem hagytam volna ki – itt még a hajam is tartott), és végre elindultunk.

Én a fél 8-asokkal mentem, pecsételés nélkül. A mezőny zöme férfi volt, néha hölgyet is láttam. A korosztály meglepett: rengeteg 20-as éveiben járó fiatal, ami szuper. De a fő tömeg inkább a 40–55 közötti tapasztaltabb túrázókból állt.

Eleinte hangos beszélgetések, nevetgélések hangoztak minden felől, ez a 20 km és 1.000 szint környékén jócskán megcsappant.

Elvetemült futók azonban itt is akadtak. Csodálom őket. Bár: ők nem élvezik ki a nevezési díj adta időkeretet – ami 24 óra, bruttó.

A kiírás szerint 10 km-enként van víz, így másfél literrel indultam. A rajtig fél liter már elment, és sajnos ott nem tudtam pótolni, lehet figyelmetlen voltam.

20 km körül volt egy ellenőrzőpont és egy működő kút. Legalább 100 ember állt sorban. Ezt a vízvételi lehetőséget is kihagytam. Könnyen voltam bátor, volt még nálam egy üveg kóla az utolsó 5 kilire és ugye én Dorognál kiszálltam.

25 km-nél lehetett vásárolni folyadékot – a hideg tea életmentő volt. Később pedig borral kínáltak. Őszintén: ha még 70 km van hátra, miért pont bor? Egy fröccs talán még elmenne, de így magában… hát, én nem mertem kockáztatni.

Kesztölcön végül kaptunk vizet egy kedves magánembertől. Számomra Ő volt a nap hőse.

Dorog vasútállomásig mentem. A vonatra 5 percet vártam, a HÉV-re 3-at. Az univerzum egyértelműen jelezte: jó döntés volt ma eddig menni, és csodás tájakat láttam. 


A maradék 2/3-ot talán egy hétvégén megteszem, valahol félúton megalszom. A Kinizsi nem megy el, megvár.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése